Szakmai anyagok

Kedves Látogató! Az alább található ifjúságügyi, önkéntesség, valamint közösségfejlesztés területéről származó szakmai anyagok a Regionális Ifjúságfejlesztő Központ gyűjtéseként kerültek csoportosításra. Igyekeztünk a lehető legrelevánsabb anyagokat összegyűjteni, hogy az ifjúságügy, vagy a társterületek valamelyikén dolgozó szakemberek számára segítséget nyújtsunk digitális kiadványok, szakmai anyagok, kvázi “könyvtárával”.

Felhívjuk minden érdeklődő szakember figyelmét, hogy az alább található szakmai anyagok az elmúlt 30 évből származó szakirodalmi művek, melyeket nem a Regionális Ifjúságfejlesztő Központ hozott létre, valamint az interneten elérhető, általunk fellelt elektronikus példányokat, vagy anyag részleteket az alábbiakban változtatás nélkül, a fellelt állapotban közöljük.

Az alábbiakban elérhető dokumentumok az interneten mások számára is nyilvánosan elérhető példányok összesítő gyűjteménye, mellyel célunk, hogy a számos projektből, egyéni, vagy csapatmunkából származó szellemi tudásbázist hozzunk létre és egy helyen gyűjtsük össze azokat, ezzel is segítve az ifjúsági, vagy a társterületeken dolgozó szakemberek munkáját.

Az alábbi szakmai anyagok összegyűjtését, felkutatását a NEA-UN-20-O-V pályázat támogatásával valósította meg szervezetünk. A gyűjteményt terveink szerint folyamatosan bővíteni fogjuk, de mint ahogy más gyűjtés, így ez sem lehet tökéletes, vagy épp teljes körű, ezért ha hiányol bizonyos anyagokat, esetleg szeretné, ha más írás is felkerülne (a relevanciát figyelemebe véve) kérjük, hogy ezen az e-mail címen jelezze számunkra: info@rifek.hu

Ifjúságyügyi anyagok

A Helyi Ifjúsági Munka Európai Chartája

A helyi ifjúsági munka lehetőségei és tervezése

A magyar ifjúságügyet meghatározó jelentősebb történések gyűjteménye

Arctalan (?) nemzedék – ifjúság 2000-2010

Az ifjúságügy mint több diszciplinára épülő terület

Civil a pályán

Diákönkormányzatok az iskolán kívül

DÖK Kisokos 3.0

Egyéni autonómia

Egyszer volt, hol nem volt – az ifjúságsegítő képzés Magyarországon

Emberi és gyermekjog

Fiatalok társadalmi részvétele és érdekképviselete

Gyakorló feladatok – ifjúságsegítő

HAYCO kézikönyv

Helyben hogyan

Helyi ifjúsági munka

Ifjúsági korosztályok korszakváltásban

Ifjúsági közösségffejlesztés (animáció)

Ifjúsági projekt és szervezetmenedzsment

Ifjúságpolitikai vizsgálat Magyarországon

Ifjúságügy ifjúsági szakma, ifjúsági munka – Módszertani kézikönyv

Ifjúságügy módszertár – 100 gyakorlat

Ifjúságügy szöveggyűjtemény I.

Ifjúságügy szöveggyűjtemény II.

Ifjúságügy szöveggyűjtemény III.

Ifjúságügy szöveggyűjtemény IV.

Így tanítom I. kötet

Így tanítom II. kötet

Így tanítom III. kötet

Jövőtervezés

Kisvarosi fiatalok, kissebbsége, új sebezhetőségek

Miből lehetne a cserebogár

Mobilitás – Ifjúságügy, ifjúsági szakma, ifjúsági munka

Mobilitás – Honnan hova

Mobilitás – Hurrá bejegyeztek

Mobilitás – Fiatalok társadalmi részvétele

Mobilitás – Nagyító, ifjúsági mintaprojektek

Mobilitás – Otthonosan itthon

Mobilitás – Otthonosan itthon, 1. sz. melléklet

Mobilitás – Otthonosan itthon, 2. sz. melléklet

Mobilitás – Otthonosan itthon, 3. sz. melléklet

Mobilitás – Otthonosan itthon, 4. sz. melléklet

Mobilitás – Otthonosan itthon, 5. sz. melléklet

Mobilitás – Európa fiatalok részvétel

Mobilitás – Én és Európa

Mobilitás – Alternatív konfliktuskezelés

Mobilitás – Ha a hegy nem megy

Mobilitás – Lépj tovább

Nemformális és informális tanulás

Nemzeti Ifjúsági Stratégia 2009-2024

Önértékelési eszköz az ifjúságpolitika számára

Regionális ifjúsági szolgáltatások

Személyes ifjúságsegítés

Társadalmi sokféleség interkulturalitás

Virtuális ifjúsági munka

Ifjúságkutatás anyagok (országos)

Ifjúság 2000 (gyorsjelentés)

Ifjúság 2004 (gyorsjelentés)

Ifjúság 2008 (gyorsjelentés)

Magyar Ifjúság 2012 (gyorsjelentés)

Magyar Ifjúság Kutatás 2016 (gyorsjelentés)

Magyar Fiatalok 2020 (gyorsjelentés)

Önkéntesség anyagok

Az önkéntesség hatása a közösségre

Önkéntesség Magyarországon 2018.

Önkéntesség, önszerveződés

Közösségfejlesztés anyagok

A közösségi részvétel – társadalmi és hatalmi beágyazottság

IKSZT módszertani kézikönyv

Közösségelmélet

Közösségfejlesztés módszertani útmutató

Közösség és közösségi munka

Közösség és részvétel

Civil, nonprofit anyagok

A civil-nonprofit szektor és a szervezetek forrásteremtése